2023. december 3., vasárnap

Valamire jó lesz

 

Vasárnap esti sztori.

Régebben egy magyar cégnek dolgoztam. A főnököm egyik ötlete az volt, hogy csináljunk egy riport generálót ami PDF-be köpi ki a riportot. Végigmutogattam neki az akkori open source cuccokat, egyik se tetszett neki, azt mondta mind túl lassú. Nem győzött meg igazán, de engem nem is kellett meggyőzni mert ő volt a főnök. Azért nem szokunk ilyet csinálni, mert

  1. Igyekszünk a munkánk eredményét minnél elöbb eljuttatni a felhasználóknak/vevőknek. Ha mindenből sajátot csinálunk, azzal ez messzire eltolódhat - vagy esetleg valaki beelőz és nézhetünk szomorúan.
  2. Ha felhasználjuk azokat a komponenseket, amiket mások is használnak, talán azok a mások már megtalálták és kijavították a hibákat benne.
  3. Sajnos tényleg, a szoftverfejlesztő gyakran sokkal drágább, mint a CPU-idő. Például ezért van maga a JAVA is. Hiszen amit assembly-ben nem lehet megcsinálni, azt nem lehet megcsinálni.

De akkor nem volt más, nekiláttam egy PDF-et generáló riport komponesnek, ehhez át kellett olvasnom a PDF formátum dokumentációját.

Pár hónappal később a főnököm autóbalesetet szenvedett, kórházba került több hónapra, és a végén az orvosok nem tudtak rajta segíteni, meghalt. Vigyázzatok az utakon :( Az új főnöknek nem volt erről a projectről és az előzményeiről lövése se, kicsit zűrös fickó volt, úgyhogy én elbúcsúztam tőlük. Aki átvette tőlem ezt a PDF generáló cuccot, az egyetlen kérdése az volt a dologgal kapcsolatban, hogy "te hülye vagy, bammeg?" Én is valahogy úgy ástam el az agyam valamelyik zugában a PDF formátum technikai részleteit, hogy na ezt egészen biztosan soha többé nem kell előássam.

Eltellett 20 év, mint egy pillanat.

Idén valamikor egy felhasználó panaszkodott, hogy a feltöltött dokumentumából valami hiányzik, kevesebb oldal van, mint amennyit ő feltöltött. A panaszelhárítók második védelmi vonala nem tudott mit kezdeni a dologgal, átírányították hozzám, nézzem meg nem szúrt-e el valamit a becses szoftverünk. Elkértem feltöltött a dokumentumot tőlük, megnéztem egy szővegszerkesztővel és ezt még fejből el tudtam mondani válaszként gyorsan:
A PDF dokumentum a végén kezdődik, ott van egy katalógus, amelyikben minden oldal fel van sorolva. Ha nincs ott a PDF katalógus, akkor a PDF olvasód sem tud mit kezdeni a dokumentummal, akkor az sérült. Ha viszont ott van a katalógus, akkor látod benne az oldalak számát, tehát nem veszthettünk el belőle semmit. A felhasználót tehát elküldtük más balekot keresni magának. Akkor jutott eszembe, hogy mikor és hol olvastam a PDF formátum párezer oldalas specifikációját.

Talán tényleg nincs teljesen felesleges tudás. Talán ha nagyon sokat várok rá, az egyetemi dolgoknak is megtalálom a kicsi kis értelmét, valahol majd megtakarít nekem napokat, vagy talán csak egy órányi fejtörést.


Vagy ahogy a költő mondta "tegyetek el befőttet, lesz még a világ jövőre"