Úgy tűnik én is rászabadulok egy közösségi oldal fejlesztésére. Persze minden szentnek maga felé hajlik a keze, ez is olyan "közösségi" lesz mint az akármilyen autóvásárlók baráti társasága, de hát ma minden cég a saját logóját próbálja rásütni a társadalom bőrére minnél nagyobb felületen.
A szerver specifikációk helyenként még a IWIW arányain is túltesznek, persze ez nem magyar cucc.
Na most majd megtapasztalom hogy mik a rohadt nagy terheléssel kapcsolatos matematikai alapfogalmak. Vagy nem, de azért remélem.
Az enterprise szó forditása magyarra: böszme.
2007. július 13., péntek
JUM 2007-07-11
Sajnos közbejött egy nyilván rendkívül fontos, hasznos és érdekes telefonos megbeszélés este 6-ra, így majdnem két óra késéssel jutottam el a JUM-ra. Akkor mát a wicket közepén járt az előadás. Érdekes első benyomás a wicket-ről, valahogy semmi sem új benne, minden olyan mint valamelyik másik frameworkben, tapestry, struts, akármi. Tulajdonképpen lehet hogy mára már lefutottuk a web framework köröket és már csak az van hátra hogy mindenki magának generálhasson olyan frameworköt ami megfelel az elképzeléseinek, bekattint párszáz checkboxot és hajrá... "Na jó, ez csak elmélet" :)
Az érdekes volt hogy amikor János kérdést tett fel a maven-nel kapcsolatban, akkor az összes ex-munkatárs felém fordult, ezt láttam is, de nem tudom milyen arcot vágtam épp akkor. Biztos hangyák háborúja arcot.
Mindenesetre várom hogy felkerüljenek a videók a netre. Idén még nem tudtam normálisan az elejétől a végéig résztvenni egy szakmai konferencián, valamit át kellene paraméterezni, mert ez nem jó így.
Kicsit le is lassult a dolog menete, fél órás előadást biztosan nem vállalnék be, nem vagyok akkora showman, meg nekem hiányzik a dologból az hogy az emberek gyorsan pár szóban előadják hogy éppen mi forog a fejükben, mit hegesztenek éjszakánként, vagy mi az ami felkeltette a figyelmüket, merre jártak és milyen akadályokba ütköztek, hogyan oldották meg, milyen következtetéseket vontak le. Mint egy standup meetingen.
Meg fogok próbálni kicsit gyakoribb, talán minden JUM-ra, de rövidebb, 5-10 perces előadásokat csinálni. Vagy hát inkáb valami villám ötlet, mint előadás. Aztán meglátjuk milyen a dolog fogadtatása.
Blogot kellene írnia minden ismerősömnek, akkor csak azt kellene olvasnom :)

2007. július 9., hétfő
A nem elfelejtendő dolgok listájára
Már csak két nap a júliusi JUM-ig.
Szerencsére most nem kell mondjak semmit csak azt hogy: helló. Más most úgyse sikerülne :)

A tudomány elefántcsont tornyából jelentjük
A java.net highlights blogbejegyzése terelte egy pillanatra a figyelmemet egy érdekes specifikáció és egy szintén érdekes API felé, betettem a queue-ba.
Amennyire láttam, a Chinese Junk mélyebbre megy az algebrai alapokba. Haszontalanul mélyre, ezt persze én is tudom, igazi eltés dolog :) Na többek között az ilyenekért hagyom ott egy időre az eltét, ideje hogy valami értelmes dologgal foglalkozzak.

2007. július 4., szerda
IWIW
Ma a meetup-on a IWIW embere fog beszélni az architektúrájukról. Erre kifejezetten kiváncsi vagyok, mert valahogy mindig az volt a sejtésem hogy valami piszokul el van szúrva az egész rendszerben pont a teljesítmény szempontjából. Történelemóra vagy fizikai kisérletek meglepő eredményekkel.
Ez ma kiderül. Vagy nem derül ki.
Kiderül hogy megtudunk-e bármit is erről.

2007. július 3., kedd
Mit miért hogyan.
Tegnap este az elvetemültségben odáig mentem hogy meg is írtam egy célirányos SAX api prototípusát. Rendkívül primitív, de működget. Java regexpekkel :) Na, ezen még biztosan lenne mit javítani sebességben, de prototípusnak biztos elég lesz. Amíg nem találok valami mást...
2007. július 2., hétfő
NIO és XML különös kapcsolatáról
Egy vér-lassú verziókövető rendszer rejtett előnyei között van az is, hogy a reggeli update lefutása alatt simán van ideje az embernek leírnia hogy mi volt hétvégén...
Szóval ez volt: visszatértem a MINA frontra és olyan megoldásokat kerestem amivel a byte-tömbönként bejövő adatokból XML-t parsolhatok fel. Az evidens megoldás az az, hogy startolok egy új thread-et és annak átpipeolom a cuccot, ott már nem baj az hogy az ott figyelő akármilyen XML api blocking hívásokkal operál. Viszont kihasználom így a MINA architektúrájának előnyeit?
Idealista gondolat, kevésbé szabadelvű országokban lincselés járhat ilyesmiért, de szerintem egy olyan SAX api lenne jó ide, aminek megmondom hogy bejött ennyi byte az inputról, amit tud eddig azt hívja meg a handleren amit adtam neki. És úgy lészen.
Kutattam hogy valakinek van-e ilyesmi, de nem igazán. Akkor ez biztos valami perverz ötlet. Mindenesetre teljesen biztos vagyok benne hogy amennyiben persze a speci XML api nincs elfúrva, ezzel a megoldással gyorsabb fürgébb az XML üzenetek fogadása.
A speci SAX apihoz talán még annyit hogy lehet egy áthegesztett régi is jó. Csak az IO rétegét kell áthegeszteni. Szóval háború lesz, de hát a törpök élete se csak játék és mese.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)