2014. december 17., szerda

Resourcing

Péter írt egy postot az IT resourcinggal kapcsolatos nehézségekről, érdemes elolvasni. Csak egy pár gondolatot osztanék meg saját kiegészítésként.

Én két oldaláról ismertem meg az IT resourcing témát. Elösször több IT resourcing cégnél dolgoztam Magyarországon, aztán dolgoztam olyan cégnél is, amelyik bár eleinte inkább a saját szoftverfejlesztőire épített, az idő haladtával egyre inkább a külső beszállítókra helyezte a hangsúlyt. És igen, egy idő után már hiába vadásztam magamnak projectet a munkahelyemen, az IT resourcing cég, amelynek előzőleg én is dolgoztam, mindent vitt. Én meg szedtem a sátorfámat. Talán cifrán hangzik (pedig az igazán tréfás részt direkt lehagytam), de ismerve pár történetet, én talán inkább tipikusnak nevezném.

Szóval pár megfigyelésemet szeretném megosztani. Tessék itt jönnek.

Szoftverminőség

A belső csapatok kötelező módon egy szerintem egész profi és összeszokott tesztelő csapat engedélyével pakolta ki a szoftververziókat. Az elsőtől kezdve az utolsóig, mindig. Ez az egyszerű pipeline mintha nem létezett volna a külső csapatok esetében, így sok szoftver és frissítés a QA csapat megkerülésével került élesbe, azt feltételezve, hogy a másik oldalon elegendő tesztelést végeztek.
Ez nem mindig volt így. Nem akarom hibáztatni a külső csapatokat, hibát mindenki követ el. Nyilván magamat is beleértve, de had tegyem hozzá még ezt is hogy egyértelmű legyen :-D
Viszont egyszerűen muszáj hogy legyen valaki, aki ellenőriz. Mellesleg nem árt, ha az illető valamennyire konzisztensen teszi ezt. Szóval a QA-t én talán hagynám odabent.

Kinek a QA-ja

Amikor néha évekig ülsz "resource"-olva valahol, az kb olyan, mintha te is ott dolgoznál. Annyi a különbség, hogy nem az. Bármilyen kérdésben ugyanis első sorban a munkaadód érdekeit kell figyelembe venned. Kicsit skizofrén dolog, nodehát a skizofrénia népbetegség. Te hogy vagy ezzel, Laci? Ja, nekem semmi bajom az egésszel!

Csatamező

Régebben ezt nem értettem, de ma már én is úgy látom, hogy az IT resourcing emberek megjelenése figyelmeztető jel a cég saját alkalmazottainak. Láttam már olyat, hogy ez komoly rivalizáláshoz vezetett. A rivalizálás az egészséges kapitalizmus törvényei szerint elvileg jobb minőséghez vezetne a versengésen keresztül. Versengő projectek között talán így is lenne, de egy projecten belül nem. Az a baj, hogy a riválisától kapott információkat az ember agya másként kezeli. A bizalom hiánya. Először csak vélten, majd később esetleg ténylegesen, de szóban mindenképpen megpróbálnak egymásnak keresztbe tenni. Ilyesmi.

Szegregáció vagy integráció

Néha egy cégen belül is elakadnak az információk, más emberek más eszközöket és módszereket használnak. A diverzitást a biológiában jó dolognak tartjuk, az informatikában nem mindig. Például kaptunk resource-olt csapattól groovy-ban írt cókot. Semmi baj a groovy-val, de se az üzemeltetők, se a cég saját fejlesztői nem is hallottak addig róla. Bármilyen probléma esetén eleve tanácstalan gúglizással kezdődött a kutatás, probléma pedig volt pár, mert a cucc egyszerűen csak nem passzolt a többi darab közé.

Az mindenesetre fontos, hogy a resourcing cég ne egy beszállítóként működjön. Pedig ha elvágod őket a cég többi részétől, akkor csak olyan lesz. Az IT élettere az információ, ha a távoli resource-ok nem kapnak információt, akkor értetlenül fogod nézni azt, amit kaptál tőlük.

Szóval...

Szóval mint ahogy az általában a legtöbb dologra igaz, ha agyatlanul használják, az IT resourcing lehet egy elcseszett öngól is.