Középiskolában kb 20 fős osztályban volt 5 lány, ez talán még ma sem számítana egy döbbenetesen rossz aránynak egy informatikai középiskolában. Az 5 lányból 4 alkotta az osztályelsők csoportját, ők mindenből jók voltak. Ennek ellenére az utolsó év végén a szak egyik vezető tanára az értékelésben elmondta, hogy bár ez nagyon szép eredmény, ez egy "férfi szakma".
Ezt lehet úgy is nézni, hogy persze ez is egy vélemény, de ezek tizenéves lányok voltak és szerintem komolyan szivükre vették. Csak ültünk és kussoltunk, ahogy szoktuk, senki nem kérdezte hogy mire gondol, kell-e 50 kilós szervereket felcipelni a tizedikre gyalog, vagy tettlegességig elmenni a singleton pattern feletti vitában.
A másik iskolai élményem a témában az ELTE-ről Lakatos László tanárúr munkássága, aki matematika gyakorlatot tartott akkoriban. Ő egy ijesztően furcsa alak, az elejétől a végéig görcsösen vigyorgott órákon, szúrós megjegyzéseket tett a hallgatókra általában de a lányokra határozottan rászállt. Ribancnak és suttyónak nézett mindenkit és nem tartotta vissza a véleményét, én valamennyire megszoktam azokat, akik nincsenek magas véleménnyel rólam, de a lányok máshogy viszonyultak ehhez. Egész kemény csajok jártak az esti szakra, de az első félév második felére már egyetlen lány se járt be az óráira, kénytelen volt minket szórakoztatni olyan kérdésekkel, mint hogy biztosan százezreket fogunk keresni (höhh...), milyen fasza autónk lesz, mert a suttyókat mivel lehetne ugratni.
Nálam már messze túl lenne a határon az amit ő csinált, de az ELTE-nek ez a 2000-es évek elején még teljesen oké volt, meg ahogy nézem a kar dolgozóinak névsorát még most is az.
Azt hiszem ennyi elég is lenne ahhoz, hogy ne csodálkozzunk a helyzeten.
Munkahelyen nagyon ritkán dolgozok együtt szoftverfejlesztő nőkkel. Legutóbb az előző munkahelyemen ült mellettem egy lány néhány hónapig. Ő szándékán kívül a külsejével nagy figyelmet vont magára. Illetve hagyjuk ezt az érthetetlen hiper-korrektséget, egyszerűen nagy mellei voltak, ez egyszerűen matematikai tény. Érdekes volt, hogy mennyi hülyét vonzott oda. Persze voltak normálisan barátai is, de jöttek rá a hülyék, és bár egyébként barátságos nő volt, időnként határozottan el kellett küldenie valakit a halál farkára. Úgy tűnik, ez a képesség nőknek alapfeltétel a túléléshez a szakmában.
Szóval annyira nem lehet frankó nőként ezt a szakmát hajtani, de lehet másikat se könnyebb.
Ötletek a korrekcióra...
Szerintem nem csak a nők kedvéért, hanem a magunkért is, visszább kellene venni a munka kocsmai verekedés jellegéből. Nekem sincs hozzá semmi kedvem.
Talán már iskolákban tisztázni kellene, hogy a munkahelyi csajozás nem annyira pöpec ötlet.
Az, hogy külön közösségeket és cégeket hozzanak létre nőknek, az nekem teljesen abszurd.