A final kulcsszót általában illik mindig odaírni minden static mező (aka osztályváltozó, de hívjuk inkább konstansnak mert jobb ha nem változik :) ) mellé. Ezen elég rendesen túlléptem...
- final-ként kezdtem el deklarálni minden paramétert, mert olvashatatlannak tartom, amikor egy metódusban új értéket kap egy paraméter -és a környezetem bővelkedik ilyenekben. Persze aki belenyúl a metódusba, az a final-t is letörölheti, de az már plusz munka, lehet könnyebben talál rá más megoldást.
Az eclipse clean-up parancsa gyönyörűszépen támogatja a paraméterek final-lé alakítását és utánna nagyon szépen látszik hogy ami nem lett final, az valahol értéket kap... - Innen már csak kevés kellett ahhoz, hogy azokat a lokális változókat is final-nak deklaráljam, amik egyszer kapnak értéket és aztán csak olvasni kell őket. Úgy tűnik könnyebben olvasom a kódot ha nem kell azzal foglalkozzak, hogy egy változó tartalma hogyan változik pár kilóméterrel lejjebb.
Az eclipse clean-up persze ezt is támogatja. Persze defaultból ki van kapcsolva, be szoktam kapcsolni. - Még egy lépéssel később pedig egyes service beanekben final-nak kezdtem deklarálni egyes mezőket, pl egy DAO esetében egy DataSource vagy ilyesmi, ami nélkül teljesen semmi értelme nincs az életének és kár is lenne nélküle megszületnie. Na ezzel már nagyon csinján kell bánni, mert pl a spring a konstruktor argumentumok módosítását nem támogatja a talán leginkább elterjedt PropertyOverrideConfigurer-rel. Szóval csak olyan lehet, amit biztosan nem kell egy konfig file-ból módosítani.
Közben 2 éves lett ez a blog, ez pedig pont a 200. bejegyzés. Köszi a 4.5-ös átlagot! Rosszabbra számítottam az XML-es posztjaim után. Ez után a post után lehet kiérdemeltem volna pár hármast is.
