2011. szeptember 19., hétfő

Átlag

Egy csomó olyan programozóval volt dolgom, akik úgy építettek szoftvert, hogy egy rakás komplexítást toltak bele, amire mindenhol figyelni kellett. Persze ezerszer belebotlottak saját maguk is. A varázsige az volt, hogy a szoftverfejlesztő nagyon inteligens és egyáltalán nem felejtékeny. Legalábbis mindkét képessége az átlag-ember felett van. A botlások alkalmával pillanatra feélretették ezt a feltételezést, és aztán csavartak mégegyet az architektúrán, megint végígtúrták az egész kódot és közben megerősitették hitüket, hogy cefet jó programozók.

Ez a megfigyelés (ami igyekezett objektív lenni, de csak eddig a pontig), és most a magánvélemény. Én ezt kapcsolatba hozom ezeknek a szoftver-projectkenek a problémáival. Azt feltételezték magukról a programozók, hogy nagyon nagyon okosak. És hát kétségtelenül azok is, csak nem annyira, amennyire hiszik. Egészen biztosan feledékenyebb vagyok az átlagnál és talán butább is. Lustaság szempontjából nem tudom hogy állok, annyi biztos, hogy a repetatív munkát nagyon hamar megunom és akár pár perc múlva már sorozatban szúrom el, annak ellenére hogy hamar ráállt a kezem és az elején egész jól ment. Előfordulhat, hogy lusta is vagyok. Szóval én inkáb arra szavaznék, ne építs semmit arra a feltételezésre, hogy zseni vagy és a munkatársaid is mind legalább géniuszok.
És ez a lényeg: a sok magamfajta hülye karbantarthatóbb, átláthatóbb és megbízhatóbb rendszert fog csinálni, mint azok, akik zseniknek hiszik magukat, de nem annyira azok, mint amenyire hiszik. Természetesen ez az igazi zsenikre nem vonatkozik, de idáig a guru egy mitosznak tűnik, soha nem találkoztam guruval. Pedig már tolom egy ideje a szekeret.

Hozzáállás: Én vagyok Gipsz Jakab. Minden fán ilyen terem.

Kicsit emészthetőbb formában egy hasonló vélemény itt: http://97things.oreilly.com/wiki/index.php/Don%27t_Be_Clever
A 97 things nagyon kedves kis gyüjtemény, érdemes olvasgatni. Van pár extra is hozzá, ami a könyvben nincs benne. (Megvan otthon a nyomtatott könyv, példaként arra, hogy CC tartalmat is el lehet adni)

Még egy hasonló lelkületű alapozó itt :-)