Zavaró tényezők

Egyszer voltam egy barlang-túrán, ahol a vezetőnk javaslatára próbaként kikapcsoltuk néhány percre a lámpákat és csendben ültünk, élveztük a tökéletes csendet és sötétséget. Egy pár perc múlva viszont mintha valami apró neszt hallottam volna. Vagy nem? Néhányszor láttam valami fényfoszlányt. Vagy csak én láttam? Mindenki így volt vele. A túravezető a kisérlet végén elmagyarázta, hogy nem vagyunk betegek, az agyunk hozzászokott a folyamatosan ingergazdag környezethez és keresi a szokásos ingereket, ha nem talál, akkor csinál.

Egy átlagos munkanapon az idő nagy része nem szó szerint munkával tellik. Általában nehéz akár 10-15 percet is találni amikor az ember folyamatosan dolgozhat. A leggyakoribb okok:

1. Emberi interakciók 
1. Valaki odajön hozzád (vagy dob egy instant message üzenetet) falamit kérdezni
2. Meetingek - aminek a felén azt kérdezed magadtól hogy vajon miért vagy itt, de csak magadtól, mert egyébként nem akarsz senkit se megsérteni.
   
3. Code review-re várunk
2. Automatikára várni:
1. Hogy végre elinduljon a spring boot / weblogic / salalla-halalala
2. Lefusson a jenkins build
3. Hogy a cuccod bedeployoljon a VM-en, kubernetesben vagy akárhol
4. Szerintem döbbenetesen sok időt töltünk azzal hogy lassú szoftverekre várunk.
   

Na és a kérdés: mit adjak az agyamnak, mit rugdosson amíg ezekre a fentiekre várok?

Egy szubjetív felosztás következik, egyszerűen jó és rossz dolgokra felbontva:

A jók

Akvárium

Az akváriumot imádom, nagy dolgok nem történnek benne, a halak nem követelik a figyelmemet és igazán valószinű hogy semmiről sem maradok le, ha egy napig, egy hétig, vagy akár egy hónapig oda se nézek. Mégis sokáig lefoglal, és bármikor vissza lehet ugrani az eredeti feladatra ha jenkins végre befejezte a pöcsölést.

Hátrány: munkahelyen kizárt

Stresszlabdák

A stresszlabdák talán rövidebb ideig foglalják le az ember agyát, de 1-2 percig még oké. Aztán sajnos az ember agya elkezd csinálni valami mást.

Ördöglakatok

Bizonyos ördöglakatok nem igényelnek nagy agymunkát és ezekkel is elvan az ember egy meeting alatt, mondjuk talán 10-30 percig. Ezt viszont nem mindenki tolerálja, egyes managerek azt szeretnék látni, hogy folyamatosan csapkodom a billentyűzetet, az hogy ez valójában kontraproduktív az talán nem nyilvánvaló.

Papir és ceruza

Használható munkára, vagy csak firkálni valamit egy meeting alatt. 100% compliant, még soha senki sem szólt hogy hagyjam abba és figyeljek arra amit mondok.

Ablak

Két aktivítás közötti idő kitöltésére egy ablak is szuper, főleg ha valami szépet lát az ember. Hegyek völgyek, tavak, folyók, parkok. Ha olyan környezetre van kilátásod, csak ami zavar (pl ocsmány belső udvarok, gázos utcák, koszos házfalak), akkor az ablak felejtős.
Észrevettél valami összefüggést a kilátás és a munkahelyed minősége között? Én igen, nekem úgy tűnik hogy a gáz helyeken általában a munkakörnyezet maga is kevésbé attraktív. A rusnya architektúra rusnya viselkedésre bátorít.

Szobanövény

Kiválló, és soha nem zavar hülye kérdésekkel, nagyon alacsony a TCO is. Hátrány: Barlangban nem lesz jó, napfény kell neki. Nem nagyon foglal le, ha 5 percig néznem kellene, lehet hogy kidobnám az ablakon.

A rosszak

Sajnos minden ami, odafigyelést igényel.

1. Internet, hiroldalak
2. Social media
3. Whatsapp üzenetek mindenféle csoportokban, még akkor is ha munkával kapcsolatos.
   
4. Könyvek, e-könyvek - egyébként amikor van rá idő akkor zseniális, de ezzel az aktivítások közti időt betömni rémesen rossz ötlet
   
5. E-learning, még egy 2-3 perces duolingo lecke is, főleg mert utánna elkezd nyafogni hogy még egy leckét csináljak.
6. Valaki friss és véletlenszerű ötlete arra hogy mit kellene most csinálnod - keress rá egy módszert hogy elküldd a fenébe

Csak úgy eszembejutott

Néhány évvel ezelött egy este éppen hazafelé indulni készültem, amikor benéztem az egyik irodahelyiségbe. Ott ült az egyik munkatársam, Zénó, egy szép méretes humanoid, aki elszúrt egy csillagászati méretű átutalást. Épp a sírással küszködött. Egy szót kellett volna mondanom csak ahhoz hogy felvidítsam: Xavér. Így hívták azt a munkatársat, akit Zénó olyan élvezettel basztatott, hogy az idegösszeomlást kapott és kirúgták. Ez azóta is Zénó kedvenc témája volt.

Csak annyit kellett volna mondanom, hogy "Xavér". Zénó egyből elvigyorodott volna, egyből előtodultak volna a szép emlékek, letörli könnyeit, kétkézzel megragadja a fa.... izé a billentyűzetét és odacsűr a tranzakcióknak.

Vagy esetleg annyit: "Ha nem basztattad volna halálra Xavért, most lenne aki segítsen." De ez utóbbi nem biztos hogy segített volna.

Úgyhogy nem is mondtam semmit, elmentem haza. Szép kis helyeken dolgozok néha.

Szubjektív SCRUM történet

Egyre inkáb nevetség tárgyává válik a közösségi médiában a SCRUM és azt hiszem azok akik az utóbbi 10 évben ismerkedtek meg ezzel a dologgal a munkahelyükön valószináleg nem értik hogy hogy rajonghattunk valaha is érte. Gondoltam akkor megírom a történetét röviden.

2008 körül dolgoztam elösször a SCRUM-mal. Akkor éppen egy virtuális világ projekten dolgoztunk, kemény határidő volt, igyekeztünk tartani, de volt pár kihívás. Az egyik legjelentősebb kihívást a projekt vezetése jelentette: minden napra betettek nekünk 4-5 óra meetinget. Minden meetingre meghívtak mindenkit: a designereket, a rendszergazdákat, a szoftverfejlesztőket, a producereket és mindenkinek végig kellett halgatnia minden témát. Mire az ember kikeveredett a meetingekről, utánna már tényleg alig maradt idő a munkára. Vicces kis hack-eket csináltunk a dologból, pl lefoglaltunk egy munkatársammal egymás naptárjában 2 órát meetingre, amikor egymás mellett ültünk és dolgoztunk. Ha valaki jött hogy meeting kezdődne, akkor azt mondtam, hogy "bocsi most van egy meetingem Józsival", és ez teljesen igaz is volt, közben persze dolgoztunk beszélgetés helyett.
De ez félmegoldás és nyilván maradt egy nagy probléma: a projekt vezetője a meetinget tartja munkának és a munkát haszontalan időtöltésnek veszi.

És ekkor jött egy srác Londonból (ez azért fontos mert az volt a CÉG központja és tehát az ő véleménye nagyobb súlyt kapott) és bemutatta a SCRUM metodikát a csapatnak.

• A SCRUM standup max 15 perces procedúra volt
  
• Konkrétan tényleg állva csináltuk végig, nem volt betelefonálás közben email böngészés
  
• Csak az kaphatott szót, aki vagy aznap, vagy előző nap tényleg csinált valamit. Ennek a betartására egy studió mikrofon vándorolt kézről kézre és aki úgy próbált beleszólni, hogy nem volt nála a mikrofon, azt úgy tettünk mintha nem hallanánk, vagy szóltunk neki hogy baj lehet az erősítőjével.
  A mikrofont mi kértük, nem nyomta oda senki nekünk ha nem kértük.
  
• Mindenki ennyit mondott el: mit csináltam tegnap, mit fogok ma csinálni és mik az akadályok - azaz ma kivel kell együtt megoldani valamit
• A feladatokra nem vártunk, a feladatokat magunkhoz vettük amikor az előző feladatot befejeztük
• Egyszerre egy feladat. Csináld amig kész nem lesz.

Ezt az egészet fejlesztők hozták be, fejlesztők csinálták és mind nagyon élveztük, a "nem tudom hogy leszünk kész" érzést a "haladunk" érzés váltotta fel. Kivétel a projektmanagert. Rajta láttam hogy a helyét keresi, ő valószinűleg úgy érezte, valami trónfosztás-szerűség történt, valami proletár-diktatúra.
Nekem viszont szuper élmény volt, és úgy hívták: scrum.

Tekerjünk gyorsan előre 2024-be, nagycéges környezet, és nézzük mit történik egy mai SCRUM daily meetingen:

• A projekt vezető végigmegy a csapaton és mindenki beszámol arról hogy hol tart a feladatával. Ez egy "report event". Amennyiben koordinációnak nevezzük, akkor gyakran inkáb csak a projekt vezetőjével koordinálunk, nem annyira a csapattal.
  
• A feladatokat hozzánk rendelik, nem mi húzzuk be amikor készen vagyunk az előzővel
• Ennek következtében N darab folyamatban levő feladatom van és zsonglőrködhetek velük.
• Nem csak hogy nem állunk fel, de többnyire be se megyünk.
• A projekt iterációk valahogy rémesen hasonlítanak kis vizesésekhez.
  

Valahogy az egész olyan, mintha még mindig a régi Waterfall process-t csinálnánk, csak most néhány hónapos ciklusokban.

Most gyorsan tekerjünk vissza kb 1700 évet. A kereszténységet a római birodalomban tiltották és a követőit keresztre feszítették, oroszlánokkal etették fel, gályákra küldték vagy eladták rabszolgának. Nem tűnhetett akkor túl penge ötletnek kereszténynek lenni.
Egészen addig, amíg Konstantin császár hatalomra nem jutott, ő ugyanis a birodalom hivatalos vallásává tette a kereszténységet. A birodalom kb 100 millió lakója alighanem vegyes érzelmekkel próbálta megérteni, miről is szól egyáltalán a kereszténység, hogy aki eddig Jupiternek áldozott az most kinek kellene hogy áldozzon, satöbbi. Amennyiben az ókori római vallás és a katolikus kereszténység között valaki valami hasonlóságot vélne felfedezni (ó ne, micsoda eretnek gondolat), akkor valószinűleg azt gyanítaná, hogy hát persze, ugyanarra a kultúrára ráhúzták az új vallást, már hogy ne lenne hasonló.


Na és szerintem valami ilyesmi történt a SCRUM-mal is. Nem az számít, hogy SCRUM-nak vagy minek nevezzük. Ezt valamikor a 2000-es évek elején olyan írták le, akik így szerettek dolgozni, akik nem akartak pöcsölni sok meetingen, csak gyorsan meg akarták beszélni, hogy hol járnak és merre tovább. Aztán ezt a metódust ráhuzták egy olyan kultúrára, ami viszont nem ilyen. Bár a felirat rajta az hogy "SCRUM", de nem tud lazítani, nem sikerült megszabadulnia a waterfall gondolatmenettől, sok project managernek nem sikerült elengednie a dolgozói kezét, nem hiszi el hogy akkor is megcsinálnák a munkát, ha nem lihegne a nyakukba, és tényleg sok dolgozó csak leadja a jelentését a standupon, nem érdekli hogy mivel lehetne még lendíteni (és miért is érdekelje?) Akkor meg mitől lenne más?

AWS kaland

Van egy érdekes adathalmaz, sajnos 2 TB bz2 tömörítve. Csináltam egy kis programot az elő feldolgozásához. Hát elég kínkeservesre sikerült, rettenetes türelem kellett hozzá hogy az első szeletét a laptopomon feldolgozzam. Lenne igény új IT felszerelésre, csak éppen válság van és másra még nagyobb szükség van.
Gondoltam meghúzom amazon-on. Indítottam egy VM-et, 4 epyc core, 16 GB RAM. A munka tizedével végzett kicsit több mint egy hét alatt, közbe 50 dollárnyi számlát csinált. Tehát a teljes munka nagyjából 500 dolláerba kerülne.

500 dollár az elgondolkodtató, mert az egy használható munka-laptop árának a fele lenne. Szóval akkor elgondolkodtam rajta, hogy vajon hol lenne jobb helyen a pénz. Válság van, ha nem jutna eszembe minden szaros percben.

Akkor milyen egyéb opció van? Csináltam pár éjszaka JMH teszteket a program részeire és találtam is pár dolgot, amit igazán jobban is meg lehet csinálni, tulajdonképpen ezek vitték el az idő túlnyomó részét. Sikerült leküzdenem a feldolgozás idejét 5 napra. Újabb tiz százalékkal közelebb a célhoz, annélkül hogy újabb 50 dolcsiba került volna. Mert most már nem AWS-en folytattam, hanem egy öreg használaton kivüli NUC-on. Lassan odaérek majd hogy raspberry-n fut minden.

Még egy optimalizációt találtam, azzal már a feldolgozás ideje leesett 1 napra a nyomi öreg kis NUC-on. Ezzel már néhány nap alatt befejezem. Az 500 dollárnak majd találok valami más helyet.

Végülis nem olyan rossz egy válság, legalább az ember elkezd végre értelmesen gondolkodni, ahelyett hogy minden problémát a hitelkártyájával intézne el.

Valamire jó lesz

 

Vasárnap esti sztori.

Régebben egy magyar cégnek dolgoztam. A főnököm egyik ötlete az volt, hogy csináljunk egy riport generálót ami PDF-be köpi ki a riportot. Végigmutogattam neki az akkori open source cuccokat, egyik se tetszett neki, azt mondta mind túl lassú. Nem győzött meg igazán, de engem nem is kellett meggyőzni mert ő volt a főnök. Azért nem szokunk ilyet csinálni, mert

1. Igyekszünk a munkánk eredményét minnél elöbb eljuttatni a felhasználóknak/vevőknek. Ha mindenből sajátot csinálunk, azzal ez messzire eltolódhat - vagy esetleg valaki beelőz és nézhetünk szomorúan.
   
2. Ha felhasználjuk azokat a komponenseket, amiket mások is használnak, talán azok a mások már megtalálták és kijavították a hibákat benne.
3. Sajnos tényleg, a szoftverfejlesztő gyakran sokkal drágább, mint a CPU-idő. Például ezért van maga a JAVA is. Hiszen amit assembly-ben nem lehet megcsinálni, azt nem lehet megcsinálni.
   

De akkor nem volt más, nekiláttam egy PDF-et generáló riport komponesnek, ehhez át kellett olvasnom a PDF formátum dokumentációját.

Pár hónappal később a főnököm autóbalesetet szenvedett, kórházba került több hónapra, és a végén az orvosok nem tudtak rajta segíteni, meghalt. Vigyázzatok az utakon :( Az új főnöknek nem volt erről a projectről és az előzményeiről lövése se, kicsit zűrös fickó volt, úgyhogy én elbúcsúztam tőlük. Aki átvette tőlem ezt a PDF generáló cuccot, az egyetlen kérdése az volt a dologgal kapcsolatban, hogy "te hülye vagy, bammeg?" Én is valahogy úgy ástam el az agyam valamelyik zugában a PDF formátum technikai részleteit, hogy na ezt egészen biztosan soha többé nem kell előássam.

Eltellett 20 év, mint egy pillanat.

Idén valamikor egy felhasználó panaszkodott, hogy a feltöltött dokumentumából valami hiányzik, kevesebb oldal van, mint amennyit ő feltöltött. A panaszelhárítók második védelmi vonala nem tudott mit kezdeni a dologgal, átírányították hozzám, nézzem meg nem szúrt-e el valamit a becses szoftverünk. Elkértem feltöltött a dokumentumot tőlük, megnéztem egy szővegszerkesztővel és ezt még fejből el tudtam mondani válaszként gyorsan:
A PDF dokumentum a végén kezdődik, ott van egy katalógus, amelyikben minden oldal fel van sorolva. Ha nincs ott a PDF katalógus, akkor a PDF olvasód sem tud mit kezdeni a dokumentummal, akkor az sérült. Ha viszont ott van a katalógus, akkor látod benne az oldalak számát, tehát nem veszthettünk el belőle semmit. A felhasználót tehát elküldtük más balekot keresni magának. Akkor jutott eszembe, hogy mikor és hol olvastam a PDF formátum párezer oldalas specifikációját.

Talán tényleg nincs teljesen felesleges tudás. Talán ha nagyon sokat várok rá, az egyetemi dolgoknak is megtalálom a kicsi kis értelmét, valahol majd megtakarít nekem napokat, vagy talán csak egy órányi fejtörést.

Vagy ahogy a költő mondta "tegyetek el befőttet, lesz még a világ jövőre"

Ha a szoftvered egy ház lenne

Az ember évezredek óta épít házakat, a ma élő emberek életük legnagyobb részét falak között töltik. Nem vagyok történész, de azt gondolom, hogy ez a civilizációnk egyik sikertörténete. Kb 7 milliárd embernek van ötlete arról, hogy ezeknek a falaknak milyennek kell lennie és bár különbözőek az igényeink és elképzeléseink (pl legénylakás, családi ház, művészgarzon, hippitelep, gengszterbarlang) nagyon sok ponton egyetértünk pl hogy ne nyíljon a wc a konyhába, hogy ne a hálószobába nyíljon a főbejárat, satöbbi. Néha láthatsz valamit, ami nagyon meglepő. Akikkel együt nézed, azokkal könnyen meg tudod beszélni az élményeidet, van rá egy közös nyelvünk és szavaink amit mindenki ért, hiszen ezt csináltuk egész eddigi életünkben: falak között vagyunk. Ennyire alapvető közös élmény talán csak az evés lehet, vagy az utazás. És ha esetleg valakivel nem beszélünk egy nyelvet, még akkor is látja a házainkat. Egy teljesen átlagos napon többszáz házat megnézhetsz, el se fáradsz és hamar véleményt alakítassz ki róluk.
Még ha az árak szempontjából nézzük is, a legtöbb embernek van ötlete vagy legalább véleménye egy ingatlan áráról, hogy egyáltalán ér-e annyit vagy teljesen irreális. Az árakat általában az telekár, az anyagköltségek és a munkaerő ára határozza meg. Ha ugyanarra a dologra két különböző beszállítótól kérsz ajánlatot, várhatóan a különbség esetleg 10-20% körül lesz, nem tizszeres árat kérnek.

A szoftver architektúra sajnos eléggé más kérdés. Alig néhány évtizede használunk szoftvereket, bár egyre aktívabban, de azért a valahol lakás élményével szerintem nem lehet összehasonlítani. Még mindig van egy csomó ember, aki egyáltalán semmilyen szoftvert nem használ. Pl Magyarországon még lehet a vonaton jegyet venni, ha a vasútállomáson nem lehetett.
A legtöbb ember csak használ szoftvert, azoknak az aránya, akik módosítanak vagy esetleg teljesen újat írnak viszonylag alacsony a felhasználókhoz képest.
A szoftver-fejlesztés nyelve nem igazán része a hétköznapi kommunikációnak. Látsz valami furcsát, nincsenek rá szavaid hogy egszerűen elmondd a családodnak. Ha megpróbálod, sokág tart, nem értik, furcsán néznek rád, nem is tudják a szoftver furcsa-e, vagy inkáb te. Egy idő után talán te se tudod.
Emiatt viszonylag kevés konvenció van. Nap mint nap találkozol olyan megoldásokkal, aminek az építészeti megfelelője talán egy iglu lenne a szaharában, viszont elég sok időre van szükséged ahhoz, hogy akár a projektmanagerednek megmagyarázd, hogy ez nem oda való. Elmondja, hogy járt a sarkkörön és egy iglu megmentette az életét, hosszasan magyarázhatod, mi a különbség a sarkkör és a szahara között és hogy ez egy tényleg fontos különbség. Nem látható, nem tapintható, a legtöbb ember számára nem egyértelmű. A marhaságnak néha se eleje, se vége.
Ja és végül a szoftver ára... nyilván ez is piacelven működik, de nincs rá tradíció, hogy mennyibe kerülhet egy jó CAD szoftver, vagy mennyibe kerül egy jó IDE, mennyit adnál egy relációs adatbázis szoftverért, az árkülönbségek egészen döbbenetesek.

Ha a szoftvered egy ház lenne... hát igen, az nagyon klassz lenne.

Kapcsolódó: Tvik írása többek közt a lakásfelújításokról

Review Antipattern: a sötét oldal

Ma egy kis anti-pattern csoportról írnék

1. fenyegetés
2. félelem
3. bosszantás

Példa: a szoftverben, amin dolgoztam, elkezdett felhamozódni egy rakás kód, ami teljesen más konvenciókat és ötleteket követett, mint a többi. Python név-konvenciók. Küldtem rá pár patchet és valaki gyorsan be is mergelte. Azt hiszem már másnap meg is jelent egy mérges szoftverfejlesztő és azzal fenyegetett (első pattern), hogy ha nem csinálom vissza, akkor azzal aláz meg, hogy ő reverteli. Hagytam, had dühöngjön. (harmadik pattern: bosszantás, mit gondoltál, hogy valami szent-ember vagyok, aki odatartja a másik orcáját is?) Értelmesen beszélni nem lehetett vele sajnos.
Közben odajött egy ismerős srác és mondta, hogy ne hergeljem fel azt a pythonos csókát, mert ő a "nagyfőnök kis kedvence". Az, aki a patcheimet bemergelte szintén pánikszerű visszavonulót tartott, még elnézést is kért. - második pattern: beparáztak a nagyfőnök kis kedvencétől.

Szép kis alakok vagyunk, mindenki mást csinált, mint ami elvárható lett volna tőle. És hát jaaa, a cég is olyan... más mint a marketinganyagokban. Nagyfőnök kis kedvence? hmm...

Nagyon szeretném, ha ez egy extrém és ritka helyzet lenne, de nagyon sokszor láttam már hasonló helyzetet, máshol is. A másik baj pedig az, hogy nem is tudom volt-e olyan, amikor nem működött. Sajnos talán nem. Ha a szinvonal már odáig züllött, akkor simán be lehet vetni.
Döntsd el, hogy mit csinálsz vele, de én látok némi igazságot abban a mondásban, hogy többet ront rajtad egy gáz munkahely, mint amennyit te javítassz rajta.

Szóval a pattern nagyon egyszerű, nem kell mást csinálni, csak üvölteni, viszont az ehhez szükséges pozíciót el kell foglalni - nagyfőnök kis kedvence, jótékony diktátor, 10x developer, vagy a többi marhaság. De látod milyen sokan megcsinálták.

Review Antipattern: köpj bele és hagyd ott

Ez egy nagyon gyors és rendkívül hatékony antipattern, arra az esetre, ha pl szabadság elött még valakinek tönkre akarod tenni a munkáját.

Ihlető történet: kollégiumokban kaját nagyon nem volt célszerű elölhagyni, rárepülnek a legyek, vagy mégrosszabb. Hogy ezt megelőzzék az ocsmány bentlakók, mielött elhagyták a helységet beleköptek a saját levesükbe. Persze lehet aztán más is, de valószinűleg egyáltalán nem azt akarta az emberünk elérni vele, hogy később ő megehesse, hanem azt, hogy más se egye meg.
Ez nem annyira kedves emlék nekem Magyarországról. Valljuk be gusztustalan, mint egy anti-pattern, de magyarabb akárhány pusztai gémeskútnál akár még szürkeménessel együt is.

A pattern: nagyon egyszerű, csak egy kommentet írj egy nagyon nagyon nagyon általános és bizonyíthatatlan ellenvetéssel. Például:

• ez a változás ellentétben áll az OOP alapelveivel (ha úgy nézzük, minden a világon)
  
• sérti a REST szabályait
• egy anti-pattern-en alapul (hát persze, hiszen minden pattern valakinek antipattern, de melyik az és miért)

A lényege az, hogy ilyenkor senki sem meri majd elfogadni a változást, mert van egy ellenvetés, ami bár homályos, de nem kezdődik majd róla vita, mert akkor elöbb a saját tájékozatlanségukat kellene beismerniük az embereknek, legalább egymás elött. Na igen, ez az anti-pattern akkor nem működik, ha az emberek őszintén és félelem nélkül be tudják egymásnak vallani azt, hogy fingjuk nincsen miről beszél ez a marha. Ez nem mindenhol van így. Hála istennek, ilyen anyagot nyom az ipar nagy része, hogy rock-star engineer, meg 10x engineer, ja meg persze senior mindenki.
Szóval kis kivétellel mindenhol bevethető, gyors, hatékony.

Ennyi. Buenosz étvágyosz.

Review Antipatterns: Egy tonna ez-az

 A code review kiválló eszköz arra, hogy egy csapat szoftverfejlesztő

• átnézze és tesztelje egymás változtatásait, megelőzzön hibákat
  
• megossza egymással a felelősséget
• megosszon egymással ötleteket

Bár a fentiekre is lehet használni, lehet arra is hogy:

• egyébként működö fejlesztést szabotálj vele
• karriert építs a cég és a csapatod kárára
• te legyél a domináns izé, a vezérfarkas, a matriarcha, ilyesmi
  
• bosszút állj valakin, aki bosszút állt rajtad valamiért... lehet ez egy hosszú és bonyolult történet, de biztosan ő kezdte
  

Gondoltam összeszedek pár mintát azokból az esetekből, ami a másodikra jó. Ezeket önkényesen anti-patternnek nevezem el, mert azért a jó arcok mégis az elsőt próbálják. Szoftvert csinálnak is vele, de karriert azt nem.

Itt jön az első anti-patternem:

Egy tonna ez-az

Egyszer gyerekkoromban édesanyám tökfőzelékkel várt haza. Természetesen még most is rühellem a tökfőzléket, főleg ha van benne kapor is és persze volt. Csak ültem felette és nem csúszott le. Édesanyám kérdezte, hogy mi a baj vele. Mondtam hogy semmi íze nincs, talán egy kis só kellene még hozzá. Kaptam egy kis sót rá, akkor azt mondtam hogy most már túl sós és inkáb egy kis cukrot kérnék rá. Aztán megint sót, fahéjat, kecsapot és így tovább amig nyilvánvalóan még a legyek se szállnának rá többé az eredetileg teljesen szabványos tökfőzelékre. Természetesen az volt a vége, hogy édesanyám lecsűrt egy nyaklevest és kidobott a konyhából.

Ez azért egy kedves emlék, édesanyám rájött egy perc alatt arra, amivel szoftverfejlesztők szivatják egymás éveken és évtizedeken át, pedig soha nem írt egy betűnyi szoftvert se.

A pattern: addig-addig kérj újabb és újabb kiegészítéseket a munkatársadtól, amíg a munkája nyilvánvalóan egy teljesen megmagyarázhatatlan szerencsétlenséggé nem válik. Innentől már ott is hagyhatod a többi reviewernek, hogy ők hánnyák le, vagy csak valami marhasággal palástold el saját felelősséged az üggyel kapcsolatban "nem halad a megfelelő irányba"
Persze ha valaki rászánná az időt és végigolvasná a review menetét, akkor kiderülhetne, hogy mit csináltál. De hát nem fogja úgyse soha senki végigolvasni, meg mit kezdene vele ha mégis.

Kész. En guete :)

post-covid post

Szia, te vén blog!

Ezer éve nem írtam ide (vagy akárhova is), Tvik cikke inspirált, hogy újra billentyűzetet ragadjak és én is megírjam, mik változtak az életemben és a munkámban az utóbbi 2-3 évben.

Örülök, hogy túl vagyunk rajta. Másfél évig nem voltam Magyarországon. Ilyen már volt velem máskor is, de magamtól ennél gyakrabban kukkantanék be kakaós csigáért és kaukázusi kefírér. Vagy esetleg egy teljesítmény túrára, átúszni a Balatont, bringázni egyet valahol. Szóval hiányzott egy kicsit Magyarország is, legalábbis ami jó belőle.

A járvány kitörésekor a kisfiam 3 éves volt és egy panelházban laktunk. A gyerekmegörző szinte azonnal bezárt. A cég felajánlott fizetett szabadságot az alkalmazottainak a bölcsik/ovik újranyitásáig, de én külsős vagyok, az outsourcing cég természetesen semmi segítséget nem ajánlott, ők csak a pénzt teszik el. Egy háromévessel egy légtérben a munka igazi kihívás volt. Ha a pozitív oldalára akarok koncentrálni, az is van: a srác megismerte minden munkatársamat, hogy mit csinálunk mi együt, hogyan dolgozunk. Nekem ilyen idős koromban nagyon kevés fogalmam volt a szüleim munkájáról. A hátrány: a család összekavarodott a munkával, sok bajlódás olyan feladatokkal, amik egyébként rutin, extrém multitasking, messze éjszakákba lógó munkaidő, általában hajnali 3-4 óráig, krónikus kialvatlanság. Aki ismer, az valószinűleg nem a megtörhetetlen és felhőtlen optimizmusomról, én az elején arra tippetem, hogy ez vagy évekig, vagy örökké fog tartani. Semmi kedvem nem volt így megdögleni.

Ezért aztán vettem egy házat. A vásárlás önmagában is elég sok meló, a bankárok is próbáltak egy kicsit lebeszélni róla, hogy ez itt nem szokás. Megrögzött keleteurópai vagyok, 2 évbe tellett mire találtam olyan házat, amire a bank is igent mond, meg nekem is elfogadható. Már a bank is azt mondta rá, hogy ez nehéz szülés volt. Minden szabadságomat rászántam a felújításra, igazán szép fizikai és szelemi kihívás volt. És még lesz is pár évig :-D
Btw: Ha távolról is lehet, vagy kell dolgoznunk, akkor miért kellene drága városi ingatlanokra költeni? Illetve miért nem outsourceolnak ki mindent a világon más, olcsóbb országokba?

A házban egy külön emelet van a munkámnak, ez elég izolációt ad nekem. Innen hallom, hogy mit csinál a kiscsákóm, kinézhetek a kertbe is, ha éppen ott van, de nem zavar, oda tudok figyelni a munkámra. Meg persze már nagyobb is, most már érti, hogy ha nappal hagy dolgozni, akkor este játszhatunk együt.
Azért még mindig sokat dolgozok éjszakánként, de nem legalább nem hajnalig.

A hobbim nekem is megszünt. A legtöbb időm akkor volt, amikor a vonaton ültem. Mostanában elkezdtem újra bejárni, de csak hetente kétszer.

Összefoglalva: 2 nehéz év van mögöttem, sok munka van még elöttem, de most jól érzem magam. Még meg kell találnom, hogy az új környezetemben hogyan találok időt magamnak és a tanulásnak, de biztos vagyok benne, hogy el fogok jutni oda 1-2 éven belül.

Amikre nem számítottam

A következő írás talán hasznos lehet a következő szituációkban:

Szituáció 1: felszolgáló vagy egy elit étteremben, személyesen az Elnökúr jön a babájával vacsorázni. Kis pánik tür ki a management körében amikor az elnök úr panaszkodik a terítő tisztaságára (ő ette le), újrateríteni macerás, rövid ötletelés után úgy döntötök, hogy gyorsan kirántjátok a terítőt a lecsóspacalpörkölt alól és ugyanazzal a mozdulattal gyorsan be is csűritek a tisztát.
Én a saját szememmel láttam ilyet a tévében.

Szituáció 2: heggesztőmunkás vagy egy pénzügyi cégnél. A JEE halott, a cég kidobja a szemétbe 20 évi befektetését és áttelepül spring boot-ra. Ja... és microservices.
Aki dolgozott már ilyen helyen, az tudja milyen csillagászati összegek forognak kockán ha valamit elrontunk. Ahogy a BBC dokumentumfilmek unalomig ismételt konklúziója is megfogalmazza: failure is not an option.

Volt pár dolog, amire persze a legelején számítottam:

• Minden EJB cókmóknak búcsút kell mondanunk örökre - jajjdesajnálom
  
• A library függőségek portolása fáj.
  A spring boot sajnos ugyanolyan mint a webklotyi meg a többi JEE kövület abból a szempontból, hogy van egy sor támogatott library amit ad, az ember használhat saját librarykat, de ha valami ütközésbe kerül a JEE szerver vagy a spring boot által adott librarykkal, akkor elég nehéz feloldani a konfliktust.
  Ez nyilván szubjektív, de nekem úgy tűnik, a webklotyiban mégiscsak könnyebben volt lehetséges. Sebaj. Webkoltyi, becstelen halált halsz.
  
• Nehéz átállni spring fejlesztésre olyan fejlesztőkkel, akik elötte egész életükben JEE platformra fejlesztettek.
  

...és amikre NEM számítottam:

Header limit

Látszólag a webklotyi nem alkalmazott megszorításokat a header-ek méretén, 128 KB-ig próbáltam, mindent bevett.
A tomcat viszont default-ból 8 KB korlátot használ. Ez is a teszt rendszeren derült ki, sok consumer minden kéréséhez a jóhiszeműség bizonyítékaként egy headerben elküldi a Biblia teljes szövegét.
A megoldás egyszerű: felhúztam minden spring boot appban a korlátot egy tisztességesen magas korlátra.
Kis magyarázat: sok szoftver, ami a szoftverünknek küld REST hívásokat nem rendelkezik állandó fejlesztőcsapattal, valamint nagyon sok is van belőlük, viszont "failure is not an option", azaz nem csinálhatok olyan változtatást, amitől hanyattesnek egyes furcsa kliensek, ezek is fontosak valakinek.

Gzip

Miután sikerült az agytranszplantáció és felbootolt a rendszer, minden úgy tűnt, hogy működik, bedobtuk az új alkalmazást tesztelésre és mindenkit nagyon szépen megkértem, hogy vagy futtassa a tesztjeit, vagy manuálisan teszteljen. Pont a legeslegfontosabb consumer csapat jelzett vissza, hogy időnként nem működik. Időnként... az mi?
Néztem a logokat és úgy tűnt, részünkről minden oké, HTTP 200, sehol egy hiba mi lehet a baj?
Sok "egyeztetés" (pöcsölés) után végül úgy döntöttem, legegyszerűbb, ha magam próbálom ki a consumer appot. És akkor kiderült, hogy az alkalmazás mindig is küldött egy Accept-Encoding: gzip headert, ezt a webklotyi app és container folyamatosan figyelmen kívül hagyta (korrekt).
A spring boot setupban viszont a zuul konfigurációban volt egy gzip opció engedélyezve, és ha kb 60 KB felett volt a válasz, akkor bekapcsolt. A consumer app viszont hiába kapta meg, hogy "Encoding: gzip" a tömörített tartalmat próbálta json deserializálni.
Megoldás: kikapcsoltam a gzip opciót, mivel nincs lehetőségem minden consumer appot debugolni.

Szemaforok, timeoutok

Az első terhelési tesztek után figyeltem fel arra, hogy egyes http kérések fentakadtak a zuul szemaforain. Megbeszéltük a kollégákkal és felhúztuk a szemaforok számát annyira, amennyi az éles rendszer terhelése alapján értelmesnek tűnt, illetve megszoroztuk kettővel a biztonság kedvéért.
A teszt rendszeren ezután a terhelési teszt szépen átment, semmi probléma.
Aztán az első éles üzem napon azonnal beütött a szemafor probléma. Felemeltem megint duplájára és igazán reméltem, hogy többet soha az életben nem látom ezt a hibát, és egy pár hétig tényleg béke volt, aztán megint beütött.
Egy újjabb emelés következett, most már hónapok óta nem jött a hiba.

Oktatás

A teljes csapatot JEE fejlesztőből spring fejlesztővé konvertálni... mivel a tét csillagászati, a legeslegelején megkértem mindenkit, hogy kérjen időt és eszközt átképzésre. Ezek az emberek mind különböző outsourcing cégek alkalmazottai, mint ahogy én is. A cég, ahol valójában évek óta dolgozunk, minden ilyen kérést azzal hárít, hogy a képzést az alkalmazó cégeknek kell állniuk.
Így történt, hogy egyáltalán senki sem kapott támogatást a munkaadójától. Se idő, se training. Ezek az outsourcing cégek büdös lófaszt nem érnek.

Egyébként a fejlesztők oldaláról pozitív meglepetés volt, hogy a saját idejükből igazán sokat rászántak, pedig gyakran hallottam videóhívások közben, hogy gyerek sír mellettük.

Tanulságok

1. Legyen teljesítmény teszted. De ne csak hogy legyen teljesítmény-teszted, hanem olyan legyen, amit a fejlesztők tarthatnak karban és használhatnak a saját környezetükön. Sőt, fusson rendszeresen, és frekventáltan is, ha kell ha nem. Gatling vagy akár a rühes JMeter.
2. Az jó, ha vannak integrációs tesztek a REST API-ra, de nem elég. Az sokkal fontosabb, hogy a felhasználó alkalmazásokra is legyenek integrációs tesztek.
   
3. Széllel szembe pisilés:
1. Évek óta próbálok változtatni azon a teszt-mentalításon, hogy ha egyszer működött a rendszer, akkor oké. Szerintem ha egyszer nem működött, akkor nem oké, álljunk meg és derítsük ki a hiba okát.
2. Még mindig nem értem miért pazarolja bárki is a pénzét outsourcingra.
   

full stack

Kétféleképpen voltam full stack developer eddig...

A: Az egyetlen ember a projekten

A nyilvánvaló eset. Amikor nincs rá más ember, én is szivesen megcsinálom a felhasználói felületet. Soha nem kaptam rá szépségdíjat, de nagyobb panaszokat se. Kis-project vagy utolsó túlélő, egyre megy: egy-emberes projekteken igazán kivállóan működik a full stack developer, legalább addig amíg az az ember ugyanaz, lehet néha még utánna is.

B: Fallback opció

Voltunk úgy 100-an a projekten, sok-sok komponens, volt közöttünk linux buherátor, python hívő (mind 2-, és 4-space python) volt nyilván DBA-jellegű ember és sok sok java fejlesztő, köztük én...
De mindig amikor valamelyik modul komponens csapatával együtt kellett működni, pl a python-os program fejlesztőivel, akkor rettenetes háború volt munkára bírni az embereket illetve találni bárkit is aki elvégezte volna a munka rájuk eső részét. Volt, hogy a távoli munkatársamat úgy 3 hétig próbáltam elérni emailben, IRC-en, telefonon... és már azt hittem hogy súlyos beteg vagy lepattant, amikor valaki említette hogy éppen az elöbb találkozott vele a konyhában (alig párezer kilóméterrel arrébb lévő konyhában). Oh mondom, hát él? Megpróbáltam a manageremet kérni, hogy a másik csapattól kérjen olyan embert aki tud és akar foglalkozni a kérésünkkel, de csak ez az ember volt... Heteket csúsztunk, utánna amolyan válságmeetingnek nevezhető megbeszélés következett hogy ezt hogyan tudjuk így folytatni és igazán barátságtalan, amolyan adok-kapok hangulatban fejeződött be.
Ez nem csak egy eset, hanem minden eset ilyen volt.

Erről persze több mint eleget beszéltünk a managerekkel, ők is képben voltak a helyzettel, elő is álltak a megoldással. Ez volt a nagy ötlet: Jó, ha a csapatok együttműködése nem egy sikertörténet, akkor rendezzük át és az új csapatok egy-egy feature-ért vagy funkcionális területért lesznek felelősek, minden komponensen / modulon keresztül ez az egy csapat felelős azért az egy feature-ért. Tehát: 100 ember egy reggel full-stack fejlesztőként ébredt fel, legalábbis a munkabeosztásuk és/vagy business title szerint.

Na és ez talán értelmes ötletnek tűnik annak, aki nem próbálta még, de nekem az volt a tapasztalatom, hogy ha az emberek nem tudtak (és őszintén szólva nem is akartak) együtműködni addig, amíg mindenki a saját szakterületével foglalkozott, akkor már igazán reménytelen próbálkozás az, hogy mindenki belenyúlkál mindenbe.

Minőségi változáshoz nem vezetett a transzformáció, de gyorsabb se lett a fejlesztés.

software serviceability checklist

Az utóbbi néhány évben többnyire úgy hivatkoztak rám, hogy "on site" engineer. Ez annyit jelent, hogy legalább ugyanabban az országban lakok, ahol a felhasználók többsége. Érdekes dolgokat tanultam, de nagyon ne irígyeljetek, mert néha fájt, meg nem ritkán hétvégémbe is került.

Logging

Korábban ennyire nem érdekelt, hogy mit logol a szoftver. Miután elég sok esetben kell túrkálnom az éles rendszerek logját és bosszús, türelmetlen emberek kérdéseire válaszolnom, kicsit kevésbé vagyok már liberális a logolással kapcsolatban.

1. Például ha a felhasználók / kliens alkalmazások hülyeséget csinálnak, legyen ott a logban, hogy milyen bemenő adatokat küldött a felhasználó és hogy feküdt el a feldolgozás
2. Nem rossz például minden a klienseknek adott hibához egy egyedi azonosítót (talán a legkézenfekvőbb egy UUID) rendelni, és azt a logba is megadni, így nem kell annyit keresgetni
3. Nagyon szép és kedves dolog a fejlesztőktől megkönnyíteni a logok gépi feldolgozását, pl CSV formátumban elmondani a mondandónkat
4. Azt a hülyét, aki hangosan üvölti, hogy log aggregálóra semmi szükség nincs, gyorsan kivégezni, a hullát eltüntetni.
5. Még egy technikai apróság, ilyet sokan csinálnak:
   if(LOGGER.isEnabled(LogLevel.INFO)) {
      LOGGER.info("akármi: " + valami.getName().getFirstName())
   }
   Csodálatos, hogy megpróbálod elkerülni, hogy fölöslegesen összeállítson a gép egy stringet. Biztosan valaki észre fogja venni hogy mit megtakarított a cég az áramon. Most viszont a szoftvered a logolás szintjétől függően működik vagy nem. Elég bosszantó, ha hibakeresésnél megváltoztatod a log szintet és ettől bedől a rendszer.

Health-check (alias 'ping')

Ez egy gyakori feature a legtöbb szoftverben, általában egy egyszerű text, html vagy JSON oldal, ami felsorolja

1. a szoftver verziószámát
2. minden backend (adatbázis, rest service, EJB gányolmány, CORBA dinoszaurusz) elérhetőségét - illetve a hiba jellegét ha nem sikerült elérni.
3. vagy ha ilyesmi szükséges: helyi disk space (például a lognak) vagy a szabad memória információk

Ezt sikerült idáig mindenkinek összehoznia, de mit lehet benne elszúrni:

1. ha a ping túlságosan nehéz műveletet akar végrehajtani az adatbázison - nem csak egy select sysdate from dual hanem konkrétan táblák méretét lekérdezni: select count(*) from all_i_have_ever_done;
   Ilyen esetben ahogy nő az adatbázis, az ember többé már nem meri használni a health-check oldalt, mert esetleg az dönti be a rendszert.
2. ha egy backend hibája miatt a ping nem képes továbbhaladni - vagy beblokkol (lásd előző pont) vagy hiba esetén a többi kapcsolatot már nem ellenőrzi. Ez félmunka.

Publikus rendszerek esetében érdemes levédeni a health-check oldalt, különben fantasztikusan hasznos információkat tud adni az illetéktelen érdeklődőknek.

Reverse Onboarding

Általában üzleti rendszereknél van egy bürokratikus procedúra, amikor egy új szoftvernek engedélyt adnak egy másik rendszer vagy infrastruktúra használatára. Ezt hívják onboarding-nak. Ilyenkor az új szoftver fejlesztőinek kell mindenfélét bemutatnia, például a tesztek eredményeit, a várható terhelést, a kapcsolattartó emailcímet, satöbbi.

Van aki furcsán néz rám, amikor megfordítom a dolgot. Ugyanezeket a dolgokat kérjük szépen mi is, feljegyezzük és bármilyen probléma esetén használni fogjuk. Volt aki azt mondta erre hogy "De hát mi vagyunk a világ legnagyobb XYZ rendszere". Klassz. Akkor ezeket már biztosan sokan kérdezték :-)

Ezek az infók nagyon hasznosak lesznek probléma esetén, ezt sajnos szó szerint érdemes a párna alatt tartani.

1. Tervezett Outage esetén hol kapsz értesítést, mennyi idővel előre
2. Nem tervezett kiesés esetén hol kérhetsz segítséget - és ez ne egy személy legyen lehetőleg, mert mindig az lesz az eredmény, hogy pont egy pár hónapja lepattant az ember
3. Ha sikerül ilyesmit kicsikarni az emberekből: átlagos és maximális válaszidők, elérhetőség, satöbbi (SLA technikai részletei)

Dashboards

Nagyon hasznos, ha van valamilyen dashboard / info radiator ahol összegyüjtheti az ember akár a health-check oldalak eredményeit, vagy a log aggregáló riportjait a hibákról, teljesítmény adatokat. Reggelente ez a legizgalmasabb oldal.

JAVA: Exception handling

Ezt sajnos gyakran kell magyaráznom a kollégáknak, de nem az a baj, ha hibát adunk vissza a felhasználónak. Néha a hiba a helyes válasz. Az a baj ha egy infrastruktúra hibát figyelmen kívül hagyunk és például null-t adunk vissza helyette.
Sajnos a checked exceptions egy tragikusan rossz ötlet volt. Eggyel több ok kotlinra váltani.


Ennyi pillanatnyilag. Egy profi supportos biztosan tudna hozzábökni pár dolgot, de én még mindig főleg hegesztésből élek.

Kotlin null-biztonság

A kotlin mellett még mindig a szuper-barátságos null-safety a legjobb érvem. Aki esetleg nem ismerné a kotlin nyelvet, Annak röviden:
A kotlin fordítási időben ellenőrzi a változók és értékek típusát.
Azaz mindent úgy kell deklarálnod (a kotlin erősen típusos nyelv) hogy lehet-e null vagy sem.

Például:

var neverNull : String = "bla bla bla"
var maybeNull : String? = null // hoppá alapból pont null

Lehet próbálni a széllel szembe pisilni:

var amISmarterThanTheCompiler : String = null // compiler error

A compiler pedig kikényszeríti a null értékek tiszteletét, azaz mindig kell valami null-ellenőrzést beiktatni. Lehet old-school if(blah!=null) a kotlin elvis-operátorával, vagy a null-safe navigációval, pl

person.taxId?.startsWith("1234") ?: false

A legeslegesleg szeretetre-méltóbb dolog az, hogy ezt adatreprezentációban, a kotlin data osztályokban.

data class Person (
  val firstName : String,
  val lastName: String, 
  val taxId : String?
)

Millió órányi NullPointerException-kergetés után könnyes szemekkel hüppögve kérdezhetjük:

Akkor most meg vagyunk mentve?

És a korrekt válasz: lófaszt. Illetve már majdnem, csak még nem.

Persze azzal kezdtem, hogy fordítási időben ellenőrzi a null-biztonságot. Ebből következően bármi ami nem kotlinból jön, hanem java, groovy, akármi, az megsértheti ezt a szabályt és egy ideig ez ki sem derül.

1. számú gyanúsított: Serialization

A legnyilvánvalóbb tréfát serializationnel lehet elkövetni.

data class Person (
  val firstName : String,
  val lastName: String, 
  @Transient val name = "$firstName $lastname"
)

Tessék kérem serializálni, deserializálni, majd

person.name.startsWith("Meglepi") // bang

2. számú gyanúsított: Jackson 

A jackson egyébként az evidens esetekben kedvesen szól, hogy nem lehet null valami...

data class Person (
  val firstName : String,
  val lastName: String
)

objectMapper.readValue(""" 
 {
   "firstName":"Kakukk",
   "lastName": null
 }
""", Person::class.java)

És itt a jackson felháborodik, amitől mindenki megnyugszik, hogy tessék, biztonságban vagyunk. Igen, majdnem...

data class Person (
  val firstName : String,
  val lastName: String,
  val titles : List
)

val person = objectMapper.readValue(""" 
 {
   "firstName":"Eugene",
   "lastName": "Cuckoo",
   "titles" : ["dr",null,"sir"]
 }
""", Person::class.java)         // nahát, működött...
person.titles.forEach(::println) // bang

Erre többször nyitottak bugot a jackson-kotlin modul bugtrackerében, összegyűlt tekintélyes mennyiségű szavazat. Minden alkalommal a fejlesztő pár hónap után lezárta ugyanazzal a kommenttel: wont fix. A jackson egy java komponens, nem érdekli a kotlin nullsafety.

Egyébként egyre népszerűbbek az egyéb JSON libraryk, mint a moshi... meglátjuk, van időm. Inkáb egy jól ismert lókötő, mint egy civilizált idegen, nem?

3. számú gyanúsított: mindenki

De legyen elég mára ennyi a paranoiából, mert végülis csak annyit akartam mondani, hogy

1. Semmi baj, túl lehet élni, csak figyelni kell rá.
2. Mindent addig kell kínozni, amig a kívánt vallomást meg nem teszi.
3. Oké elég, takarodó

Apály

A nagy vállalatok szoftverfejlesztési gyakorlatában az az egyik legnagyobb kihívás, hogy nem a feladat komplexítása, hanem az üzleti priorítása határozza meg a költségkeretet. Ennek következtében még akkor is, ha egyébként a feladat egyszerű lenne, a kelleténél több szoftverfejlesztőt és egyéb munkatársat kap, mindenki hozzáteszi a saját elképzeléseit és mivel a keretet ki kell tölteni, a keletkezett megoldás hozzáadott komplexítása rendesen megnő.
Idáig minden rendben is lenne, de az üzleti priorítások változnak. Amikor végre valami "kész", új dolgokat kell építeni és nem várhatja senki a cégtől, hogy örökké top listán tartsa a projektet. Itt kezdődnek a problémák, mert innentől kezdve a csapat évekig vonszolja maga után a keletkezett komplexítást. A befektetett összegért a cég produktivítást várhatna, de hát mit csináljunk ha pont az ellenkezőjére fordítottuk?


Nos a leggyakoribb megoldás az, hogy a csapatot is lecserélik, ettől lesz mégrosszabb.
Illetve egy okosabb cég egy idő után arra a következtetésre juthat, hogy ez nekik nem megy valami jól és ideje inkáb beszálítókkal és dobozos termékekkel kielégíteni a szükségleteiket. Sok szerencsét hozzá :-D


Kevésbé okos cégek esetében: örökké ismétlődő Halálcsillag Design Pattern.

Illetve elvben létezhet olyan, hogy valaki nem megy bele ebbe az egész csapdába, csak még nem láttam ilyet.

Outsourcing magyarázat - ötlet

Szóval van ez az outsourcing dolog: Évekig dolgozunk a vevőnél, a munkáltató céget akkor látjuk utoljára, amikor a szerződést aláírjuk, a pénz jelentős százalékát leveszik és kirúgnak ha a vevőnek nincs rád szüksége. A vevőnek nyilván így kétszer-háromszor annyiba kerülsz, mintha alkalmaznának, a te fizud meg nagyjából ugyanannyi. Magyarországon ehhez még olyan sajátosságok is jöttek, hogy konkrétan az outsourcing cég hónapokig lógott a fizuval, pedig a vevő elégedett volt és időben fizetett, de a górénak új kocsit kellett venni.
Nem hangzik olyan jól, igaz?

Azokban akik ezt csinálják évekig, nyilván felmerül a kérdés, hogy ennek ugyan mi értelme van, miért megy bele még így is a vevő? Gondolom nem hülyék, nem gyerekesen gonoszak, illetve a kapzsiságnak is fursa módja lenne hogy többet fizetsz ugyanannyi munkáért. Logikus magyarázat kell...

Na és erre van egy friss összeeskövés elméletem, ezt szeretném megosztani veletek, tessék:

Amikor az emberek még alkalmazottak voltak, egy csomó idő ment el arra, hogy a pozíciójukat védték a munka helyett, karriert építettek szoftver helyett, meg persze marakodtak.
Most nincs se karrierünk, se pozíciónk, meg igazából le is vagyunk szarva. 3-6 hónapra vesznek fel, szóval mindenképpen elveszítjük a projektet. Egyszerűen túl drágák vagyunk ahhoz, hogy így bármelyik projekt meg akarjon tartani minket hosszabb távon. Viszont annyi különbséget tudunk tenni, hogy sikeresen vagy sikertelenül veszítjük el a projektet. Ha sikeresen veszítjük el, az ügyfél nagyon köszöni, jó eséllyel lesz másik munka. Ha sikertelenül veszítjük el, elcsesszük a határidőt vagy a vevő elhúzza a száját, akkor az valószinűleg az utolsó volt. Max 6 hónapod van, csinálj csodát!
Tehát hajrázunk örökké. Nincs baszakodás, nincs okoskodás, nincs állóháború, megy a meló.

Ennyi lenne.


A hátulütő persze nyilvánvaló, az átadásnál elveszik az infók nagy része is, de hát akinek nem kell ezzel közvetlenül foglalkoznia, annak ez nem hiszem hogy álmatlan éjszakákat okozna.

Azért ez szerintem jelentős különbség. Lehet, hogy megéri. Nagy cég, ufó-logika. 

optimalizáció

Gyakran zárnak rövidre egy-egy vitát szoftverfejlesztésben azzal a rövid kifejezéssel, hogy "premature optimization" vagy "early optimization". A probléma az, hogy kicsit elcsépeltük ezt a kifejezést. Bármikor bárki teljesítménnyel kapcsolatos kifogást mer megfogalmazni, szinte biztos, hogy valaki a fejéhez vágja. Nem azt mondom, hogy bitek, hálózati csomagok, vagy megszakítások szintjén el kellene kezdeni kitaposni több sz-t a számítógépekből, hanem:

1. Legyen a fejlesztőknek képe arról, hogy milyen teljesítményt vár el felhasználó / megrendelő a rendszertől
   És persze a megrendelő legyen udvarisasan tájékoztatva arról, ha irreálisak az elvárásai
2. Legyen legalább az architektnek és a vezető fejlesztőknek elképzelése arról, hogy az az architektúra, amit megterveztek a sok kis nyomorult kockával az Enterspájz Architekt-ben, az hogyan lehet képes ezt a teljesítményt biztosítani némi biztonsági tartalékkal.
3. Legyen a rutin tesztelés része az, hogy nagy terhelés alatt is korrekt eredményeket gyártson a szoftver.

Ezeket azért írtam össze, mert olyan ritkán láttam a gyakorlatban, együt pedig még soha.

A problémák, amiket én tapasztaltam:

1. Általában fogalmunk nincs a komponenseink teljesítményigényéről. Nem tudjuk mennyi idő, amíg az adatbázis válaszol, vagy a hálózaton átverekszi magát egy IP csomag, vagy hogy egy JSON dokumentumot parsoljunk. Csak annyit tudunk, hogy marha gyors. Mire pislogtam kész volt. Mire ezret pislognék biztos az éles rendszeren is lefutna.
2. A technology hype kifejezetten nem tesz jót, az emberek hajlamosak azt hinnni, hogy a legújabb/legdrágább technológia tényleg jobban muzsikál, mérés nélkül. Ilyenkor egy faszpörgettyű, aki lefikázza a drága / awesome rendszert egy pár órás teszt alapján, kifejezetten idegesítő tud lenni.
   Például egy régi főnököm mondta ezt a nyafogásomra: "Az Oracle végtelenül skálázható" - jó persze 2000-ben még sokan ezt hitték
3. Van egy kifejezetten kedvezőtlen légkör jól pénzelt/priorításos projektek körül, valahogy az emberek összekeverik azt, hogy a "szoftver jól teljesít" azzal, hogy "a szoftvernek nagyon jó teljesítményű hardverre van szüksége... és sokra persze".

Megoldás: a természetes szelekció elvben ki kell hogy küszöbölje a problémát még mielött a Tejút ütközik az Androméda köddel.

szevasz ebook

2009-ben vettem egy hanlin típusú ebook readert. Akkor elég borsos ára volt, ha jól emlékszem majdnem 80ezer forint. Sokáig bírta, igazából még most is működik, csak nem lehet már aksit kapni hozzá, folyamatosan töltőn kell tartanom. Meg a borítója lefoszlott.

A halál oka 1: csere alkatrészek hiánya

2012-ben vettünk egy Kindle olvasót. 2015-ben a newcastle-i repülőtér biztonsági ellenőrző röntgene kinyírta. Úgy tűnik ilyen van, ugyanakkor a fenti hanlin kibírta ugyanazt a röntgent.

A halál oka 2: röntgen

A megöregedett hanlin readerem lehelyettesítésére leptem meg magam egy PocketBook Aqua readerrel. Az extra benne az, hogy víz- és nyálvédett. A bosszantó benne az, hogy töcskscreen-es. Erre rájöttem, hogy egy ebook readeren ez nemcsak haszontalan, de bosszantó is. Nem volt különösebben sok alkalma arra, hogy a vízállóságát bizonyítsa, egyetlen egyszer nem ázott meg. Fogalmam sincs mi történt vele, egy átszállás elött még működött, utánna már nem.

A halál oka 3: Hauptbahnhof

Ennyit a hardware minőségéről, a szoftver általában sokkal bosszantóbb. Mindegyik típusnak megvan a maga betegsége, néha lefagynak.

Szóval bár 2009-10 körül azt mondtam, hogy optimistán látom a technológia jövőjét: néhány év tapasztalattával már kicsit más, teljesen elment tőle a kedvem hogy akár csak még egy ilyen eszközt vegyek.

Amúgy az ára nem lenne vészes, de a minősége az sajnos gáz.

Informatika oktatás

István írására egy komment...


Ezt csak összehasonlításként mondanám el, mert a középiskolai szintű oktatást én sem tartom alkalmasnak arra, hogy szoftverfejlesztőket képezzen.
Középiskolába infós szakra jártam, nekünk volt valamiyen tantárgy, ahol elmondták az összes rendezési algoritmust, kereséseket, és pl a backtrack algoritmust, ami rémesen egyszerű, majdnem primitív. Kb 20 perc alatt mondta el a tanár az órán ismétlésekkel együt, utánna mindenkinek kellett egy példafeladatot megoldania a backtrackkel (válaszhatsz labirintus vagy a 8 királynő közül), utánna mindenkinek ment, egymásnak is el tudtuk magyarázni, semmi nehézség.

Évekre meg is feledkeztem az egészről, egész addig amig be nem íratkoztam ELTE progmat esti tagozatára. Progmaton pedig Fóti tanárúr szánt rá az "Bevezetés a programozáshun" elméleti előadásokból egy egész estényit, az egész fejezetnek ez volt a címe, hogy "Backtrack". Absztrakt számrendszerekkel kezdte, aztám a korábban megismert állapotterekre fordította le a témát, majd végül felírta a backtrack csodálatos matematikai definícióját, alig 2 óra alatt. Eközben mindenki szorgosan jegyzetelt, de ráncolt homlokok és a ködös tekintetek mögött látszott, hogy az emberek egyetlen kérdése a témával kapcsolatban egy általános "WTF". Az előadás után néhány embert megkérdeztem, hogy hol vetnék be a backtrack algoritmust. A reakció volt érdekes, mert a legtöbb embernek nem esett le, hogy itt most valami olyat hallottunk, amit bármire is be lehetne vetni, páran mondták csak azt, hogy "hú, azt még nem tudom".

Ha ismered egyébként a "Bevezetés a programozáshól" 1-6 tárgyat, akkor ezen talán nem lepődsz meg. Sok vita tárgya, de azt hiszem a legtöbben egyetértenek abban, hogy a hétköznapi szoftverfejlesztés gyakorlatától távolabb áll, mint a művészettörténelem.

Végeztem még egy pár kisérletet, és egyébként informatikában és algoritmuselméletben nem jártas embereknek (például édesanyámnak) elmagyaráztam az algoritmust, nyilván nem írattam velük ZH-t vagy gyakorló programot, de megkérdeztem, hogy pl milyen feladatra lehetne ezt a módszert bevetni. A magyarázat kb 2 percet vett igénybe, és működött.

Tehát nem kalapácsot adnak a kezünkbe, hanem megtanítanak gondolkozni... Igen, látom hogy kalapács nincs, de gondokodni megtanultunk vajon? Vagy komplkálni tanultunk meg? Vagy az ugyanaz? Vagy csak hisszük, hogy ugyanaz? Vagy most mi van?

A gyakorlati téren, már amennyire van gyakorlati oldala az ELTE progmatnak, sokkal kiábrándítóbb tapasztalataim voltak. Például egy C++ zárthelyin a leadáskor kellett megpróbálnom elmagyarázni a tanárnak, hogy mi a unit teszt (a kérdésére, hogy mit lát a képernyőn). Feladta és elmenekült, de itt nem volt vége, a következő tanárnak azt kellett elmagyaráznom, mi a standard input stream. Ezt követően egyetértésben nullásra értékelték a ZH-mat, pedig addig nem mutattam jelét annak, hogy szivesen feldarabolnám a két barmot.

Nem ott és azonnal, de hasonló esetek sora lassan leamortizálta a türelmemet. Munkám nyilván volt már, egyébként nem tudtam volna kipengetni a tandíjat. A pénzt nem sajnálom, de az időmet nagyon.

De egyetértek Istvánnal: ha van rá pénzed, menjél egyetemre. Tanuld meg, felejtsd el! Ez egy jó gyakorlat. Mi mást csinálnál 18-19 évesen? :-)
Hajrá!

checklist project indításhoz

Pár dolgot összeírtam, amit az ember bán az egész projekt során hogy nem lett meg a legelején. Nem vagyok én se híve a sok pöcsölésnek, de ismeritek azt a mondást, hogy...

Néhány hét kemény munkával több órányi tervezést meg lehet takarítani.

Hát szóval...

Első helyezet: Adatbázis schema verziózás

Kár vitatkozni hogy, old school liquibase vagy az újabb flywaydb, a saját buherált script is csak ritkán rosszabb a semminél :)
Ezen már évek óta sokat bosszankodok, hogy hogyan lehet ilyet bénázni, de sok megörökölt projektemen egyszerűen totál másmilyen volt a teszt schema a prod schemához képest és az embereknek olyan ködös elképzeléseik voltak hogy "A DBA nem tudja másolni a teszt schemát amikor upgradelünk?"

Erős második: forráskód formázó beállítások

Csodálatos módon az eclipse és az intellij értik egymás kódformázó beállításait. Pontosabban az intellij érti az eclipse-t, az eclipse meg jobbára érti önmagát.
Annyi tennivaló marad, hogy azokat az igazhitű junixereket, akik vimmel meg emacs-szel akarnak szoftvert fejleszteni, szóval őket egy tompa nehéz tárgyal jobb belátásra téríteni.
Aztán még a space-nácik és az alternatív tab-pártiak összecsapását is gyorsan helyre kell tenni, de ehhez a tompa nehéz tárgy helyett inkább valami gyorsan használhatót ajánlanék, pl lángszóró.

Bronzérem: CI enforce tests

Amikor már fél éve törött egy teszt és senkit nem érdekelt, így ment élesbe akkor már igazán késő sajnálkozni.
Persze mostanában dolgoztam olyan kollágával is, aki eltörte a tesztet és írt egy levelet, hogy "a junit teszt nem működik, javítsd már meg" Ezek ilyen kultúrális kompatibilitási problémák.

Negyedik: DEV produktívítás

Szerintem érdemes valami egyezségre jutni, vagy megpróbálni egyezségre jutni, hogy milyen eszközöket használunk és azokkal mekkora overhead-et kap az egész fejlesztés. Amikor egy tool már bent van, akkor már késő, az többnyire ott marad.
Pl hogy beéred-e egy gyors jetty-vel a fejlesztőkörnyezetben vagy muszáj legyen megvárni, hogy a websphere felemelje a seggét, esetleg elég ha a tesz környezet websphere...
Hogyan bánjunk a ránk kényszerített közös MQ-val, közös adatbázissal.

Ezeknél szokott elcsesződni a produktívítás, amikor hosszú perceket várhatsz egy buildre. Vagy pl sokan másolgatnak fileokat a dev folder és a webszerver között. Ez nekem már 2000-ben is a rühes 90-es évek maradványának tűnt.

5: contact list

Egy egész sor projecten dolgoztam úgy, hogy vakon mentünk. Fogalmunk sem volt, hogy ki a felhasználó, ki a DBA, ki fogja a support feladatokat ellátni, és nyilván hogy ők hogyan szeretnének velünk együt dolgozni. Egy ilyennel garantált a későbbi probléma.

Biztos van még sok, csak most nem jut eszembe, legyen akkor csak ennyi most.